Nagyböjt 2. vasárnapja
Abban az időben: Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és (ennek) testvérét Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: az arca ragyogni kezdett, mint a nap, a ruhája pedig vakító fehér lett, mint a fény. És íme, megjelent nekik Mózes és Illés: Jézussal beszélgettek. Ekkor Péter így szólt Jézushoz: „Uram, jó nekünk itt lennünk! Ha akarod, felállítok itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!” Még beszélt, amikor íme, fényes felhő borította be őket, és a felhőből egy hang hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik. Őt hallgassátok!” Ennek hallatára a tanítványok földre borultak és nagyon megrémültek. De Jézus odament hozzájuk, megérintette őket, és ezt mondta: „Keljetek fel, és ne féljetek!” Amikor szemüket fölemelték, nem láttak mást, csak Jézust egymagát. A hegyről lejövet Jézus a lelkükre kötötte: „Senkinek se szóljatok a látomásról, míg az Emberfia a holtak közül fel nem támad!”
A legtöbben még gyermekkorunkban megismerkedtünk Ábrahámmal. Ma ismét róla hallunk, akiről a Szentírás beszámolója alapján tudjuk, hogy előkelő gazdag ember hírében állt, nagy juhnyájjal rendelkezett és házában sok szolgát foglalkoztatott. Háborítatlanul élt kiterjedt birtokán. A beláthatatlan legelőkön kénye-kedve szerint és megelégedetten terelgethette nyáját. Háborúktól sem volt mit félnie. Hazájában béke honolt. Bizakodóan és nyugodtan nézhetett öreg napjai elé. Ekkor éri a váratlan hír. Isten új hazát, ismeretlen és idegen földet ígér neki. Felszólítja, hogy hagyja el hazáját és kövesse útmutatásait. Ábrahám azonnal engedelmeskedik. Házanépével felkerekedik, Gondviselésbe vetett bizalommal követi Isten bizonytalanságba vezető, kifürkészhetetlen és titokzatos útját. Isten szólott és Ábrahám érzi, hogy neki mennie kell. Nem törődik a bizonytalan jövővel. Ráhagyatkozik az isteni szóra.
Ábrahám óta már több ezer év eltelt. Története mégis figyelmet ébreszt mind a mai napig. Ez így helyes és nem is lehet másként, hiszen Isten Igéje épülésünkre íródott és az sohasem tér vissza dolgavégezetlenül Istenhez. Ábrahám történetének minden időben, ma is, megtaláljuk alkalmazási módját.
Ma is sokan úgy élnek, mint egykor Ábrahám Úr Chaldeában. Jól és nyugodtan. Még mi is, akik egykor elhagytunk szülőföldet, otthont, barátokat és ismerősöket. Többen elfeledtük a kezdeti nehézségeket. Szorgos és kitartó munkánk nyomán nyugodtan élvezhetjük a jóléti társadalom kínálta boldogító lehetőségeket. Sok és jóbiztosítással rendelkezünk. Élvezzük a korlátlannak tűnő szabadságot. Így a jólét könnyen elvakíthat bennünket. Beleeshetünk a kápráztató csillogás igézetébe.
A mai kor embere is fényárban úszik, akárcsak Péter Urunk színeváltozásának idején.
Így sok ember imája az övéhez hasonló: „Uram, jó nekünk itt lennünk. Hadd verjünk sátrat itt, a földön. Egyszer él az ember”. A világ minket is bűvöletébe ejt és már hallani sem akarjuk Isten józanságra intő szavát: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok” (Mt 17, 5). Nem hallhatjuk, mert a fellegekben járunk és a jóléttől megrészegedtünk. Kihasználjuk Isten türelmét és szótlanságát. A halhatatlanság tévhitében ringatjuk magunkat. Így voltak ezzel Jézus tanítványai is valamikor. Az úrszínváltozás gyönyörére szegezték tekintetüket és földön akartak sátrat verni. Isten azonban józanságra intette őket: „Ez az én szeretett Fiam – Jézus Krisztus -, őt hallgassátok”. A fellegekből vissza kellett térniük a földi valóságba. Az Atyaisten hangja megértette velük, hogy a földi kincsek csillogó ragyogása még nem üdvösség. Az üdvösséget Isten adja Jézus Krisztus által. Aki őrá hallgat és benne él, máris a mennyi szférák felé közeledik.
Napjainkban ennek fonákját tapasztaljuk. Krisztus nélkül sivárrá vált az életünk. Az emberek bevették magukat a nagyvárosok rengetegjébe és úgy élnek, mint számkivetett remeték valamely Isten háta mögötti sziget sűrű dzsungelében, ahol az ősi ösztön alapján tovább tombol az állatok létért vívott ádáz küzdelme.
Némelyek azt hitték, hogy a jólét Isten nélkül is földre varázsolhatja a mennyországot. S mit találtak helyette? Csalóka délibábot, a maguk teremtette boldogság ürességét, haszontalanságát és értelmetlenségét.
A mai evangélium figyelmeztet. Földies ábrándjainktól csak úgy szabadulhatunk, ha visszatérünk a realitások talajára és ott keressük a mennyországot, ahol az valóban meg is található: Isten közelében. Jézusra mutatva kijelentette: „Őt hallgassátok”.
Ehhez Ábrahám vakmerő bátorságára van szükségünk. Hozzá hasonlóan ma nekünk is meg kell küzdenünk korunk csalárd és hitetlen gondolkodásmódjával éppúgy, mint egykor neki a földi paradicsomról ábrándozó szomszédok vigyorgó gúnyjával. Ábrahám mégis követte Isten szavát.
Nem törődött vele, hogy kortársai bolondnak tartják. Ábrahám mégsem csalatkozott. Istenben bízott, szavára hagyatkozott és így Isten népe ősatyjává, Kánaán földjének gazdag urává lett.
Isten a mi életünket is képes sikeressé tenni. Szava eligazítást nyújt még életünk legziláltabb helyzetében is. Isten szava mindig eligazít és vezérel.
Szinte naponta olvasunk a kábítószerek áldozatairól. Az újságok legtöbbször fiatal áldozatokról írnak, mintha csak ők lennének egyedül, akik nem tudnak mértéket tartani. A statisztikák viszont arról tanúskodnak, hogy az alkohol, nikotin és gyógyszerek fogyasztásában a felnőttek messze túlszárnyalják a fiatalok kábítószer-fogyasztását. Az orvosok megállapítása szerint az ember meghasonlott önmagával. Menekül önmagától. Személyisége krízisének okát a létét fenyegető lelki sivárságban kell keresnünk. A keresztény embernek már ez is elegendő indíték arra, hogy időnként tüzetesen felülvizsgálja a földi élvezetek iránti vonzalmát. A nagyböjti idő különösen alkalmas erre. Ilyenkor megkérdezhetjük önmagunktól: Vajon egyáltalán képesek vagyunk-e még alkohol, nikotin, gyógyszerek és hasonló élvezeti cikkek nélkül élni, ünnepelni, együtt lenni és szórakozni? Mi lenne, ha nem juthatnánk ezekhez? A németországi Katolikus Szociáletikai Munkaközösség egyik nyilatkozatában (1984) kijelentette, hogy túlzás nélkül állítható: Valami nincs rendjén azon egyének alkoholhoz, nikotinhoz, gyógyszerekhez főződő viszonyában és életében, akik huzamosabb ideig, hetekig, esetleg hónapokig nem képesek azokról lemondani. Itt nem görcsös puritanizmusról vagy szadista önsanyargatásról van szó, hanem csupán az önuralomról és önfegyelemről, amely mindig Isten iránti hőségre és a keresztúton haladó Mesterünk követésére serkent bennünket.
Nagyböjt a magunkbaszállás ideje. Arra ösztönöz, hogy kilépjünk hétköznapjaink megszokott medréből és készek legyünk Krisztus Urunkkal együtt járni azt az utat, amely Vele együtt a föltámadásba vezet. Ő megmutatta, hogy a kereszt útja az örök dicsőség honába torkollik. Nem kétséges, hogy minden ember boldog akar lenni.
Krisztus urunkkal ez a vágyunk is teljesül. Ezért követnünk kell Őt és hallgatnunk kell szavára Ábrahámhoz hasonlóan. Bátorság kell hozzá. A keresztút csak látszólag végződik a sötét kilátástalanságban. Ha hallgatunk szavára és követjük Őt, akkor joggal mondhatjuk: „Uram, jó nekünk itt lennünk”. Hiszen ahol Isten szava testet ölt, ott megvalósul Isten országa kibontakozása és beteljesedik az emberi szívek vágya.
Stefan atya