Hirdetések

Szeretnéd az Újévet egy gyönyörű zenei élménnyel kezdeni?

Várunk Téged is január 7-én 19 órától a Szeged-Felsővárosi Szent Miklós Plébánián, ahol Kuzma Levente nemzetközi hírű orgonaművész ad felejthetetlen koncertet! A műsor során Bach, Händel, Guilmant, Franck és Reger műveiből válogatott szerzemények hangoznak el.
A belépés ingyenes!

Köszönjük, ha jelzed részvételi szándékod Facebook-eseményünknél, illetve meghívod ismerőseidet is!
www.facebook.com/events/1656806481043217

***

Kuzma Levente a fiatal orgonaművész generáció egyik legsokoldalúbb művésze. Rangos nemzetközi versenydíjak, gyerekkora óta tartó egyházzenészi pályafutás, kitartó pedagógiai és közéleti tevékenység alakítja mindennapjait.

A Göteborgban született Kuzma Levente orgona tanulmányait Budapesten, a Fasori Evangélikus Gimnáziumban kezdte Rezessy László irányításával.

1997-től tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Pedagógusképző majd Zeneművészeti Karán végezte, 2001-ben ének-zene – karvezetés szakos, 2007-ben pedig kitüntetéses orgonaművész-tanári oklevelet szerzett, dr. Csanádi László növendékeként.

A 2004-es svédországi Göteborg International Organ Academy jelentett számára belépést a nemzetközi hangversenyéletbe, amit számos észak-európai hangverseny követett. Már fiatal művészként, a 2009-es „Timorgelfest” Nemzetközi Orgonaverseny kiemelt első díját nyerte a romániai Temesváron. 2010-ben, az olaszországi, Montecchio Maggiore- i orgonaverseny második helyezése után 2011-ben Moszkvában, Oroszország legrangosabb versenyén, az Alexander Gedike orgonaversenyen jutott a döntőbe. Jelenleg koncertező orgonaművész, hangversenyeit 2013-tól a Waltman’s Artists koncertügynökség szervezi. A szegedi Lieto Művészeti Iskola igazgatója és a Piarista-templom orgonistája.

Kiváló ismerője az orgonaátiratok irodalmának; orgonajátékában a rendkívül szuggesztív előadásmód drámai kifejező erővel párosul. Orgonaművészként Európa-szerte hangversenyezik, 2013-ban pedig az Egyesült Államokban debütált, ahová több évre szóló meghívást kapott. Szeged város művészeti díjjal kitüntetett orgonistája.

{gallery}cikkek/2018/20180103{/gallery}