A tanév elejétől péntekenként hittanórán, vasárnap a szentmisén, a héten pedig a szentgyónás szentségében részesülve készítette fel a lelkét a bérmálás szentségének méltó befogadására az a hét fiatal, akik a felsővárosi Szent Miklós-templomban bérmálkoztak szombaton. Ez időszak ugyanis a katolikus egyházban az elsőáldozás és a bérmálkozás szentségének kiszolgáltatásáról szól.
Szombaton Kovács Péter békési püspöki helynök részesítette a bérmálás szentségében a fiatalokat, akiknek felhívta a figyelmét arra, hogy küldetést kaptak, hiszen a bérmálkozással vállalták a Krisztushoz való tartozást.
A lelkipásztor hangsúlyozta, mindannyiunk életének a végső célja Isten országa, ahová mindannyiunkat hazavár az Isten, de amíg eljutunk odáig, követni kell a tanítását, hittel és szeretettel tanúságot kell tenni róla. Erre kérte a bérmálkozókat is, akik megkapták a Szentlelket, Isten ajándékát, hogy együttműködjenek vele, kövessék a tanítását.
A fiatalok a bérmálásban azt vállalták, amit a szüleik vállaltak a keresztségben helyettük, vagyis a krisztusi életet és küldetést. Tehát a bérmálás megerősítette őket abban, ami a keresztségben már elkezdődött.
Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Gémes Sándor