Az 1767-re újonnan épült és felszentelt Szent Miklós templomban a minoriták rögtön gondoskodtak első orgonájukról, majd 1771-ben egy kétmanuálos, tizennégy regiszteres nagyorgonát építettek az első helyébe. Ennek az orgonának az építője ismeretlen, bár Hoch Bertalan orgonatörténeti kutatásaiban Podkoniczky Mártonnak tulajdonítja a hangszert. Végül 1928-ban az Angster gyár új, pneumatikus orgonát készített a barokk hangszer helyére. Ezt a hangszert éveken keresztül Andresz Frigyes tartotta karban, derül ki a plébánia irataiból. 1975 körül Szeidl János javította és a Vox Humana regisztert Cimbellre cserélte a második manuál regiszter állományában.

1996 és 1999 között ezt az orgonát Koloss István orgonaművész tervei alapján, a szegedi Pusker János vezetésével (Toccata Bt.) újjáépítették, bővítették, mechanikus traktúrát és új, kétmanuálos játszóasztalt kapott, a templom színvilágával egyező orgonaszekrényt fehérre festették. Sajnos néhány év használat bebizonyította a hangszer tervezési és kivitelezési hibáit.

2018-ban, az orgona építésének 90. évfordulóján kezdetét vették a felújítási munkálatok, melyeket a hívek adományaiból és a plébánia bevételéből finanszíroztak. Az új anyagok és alkatrészek beépítésével Csibi Balázs sóskúti orgonaépítőt bízták meg, Nagy Péter szegedi orgonaművész közreműködésével. Az orgona 2 manuálos, csúszkaládás, elektromos vezérlésű, 32 önálló regiszterrel bír, melyből 5 értékes nyelvsípsor. A játszóasztal francia romantikus stílusú. 2019. Június 16-án, Szentháromság vasárnapján ünnepi szentmise keretében Dr. Kovács József, a Szeged-Csanádi Egyházmegye általános helynöke áldotta meg a felújított orgonát. Közreműködött a templom Cantante Domino Kórusa, Könyves Péter kántor vezetésével.

I. Manuál (Főmű)

  • Bourdon 16’
  • Principal 8’
  • Gedackt 8’
  • Salicional 8’
  • Octav 4’
  • Flute 4’
  • Super Octav 2’
  • Cornett 3-4 x 8’
  • Mixtura 4-5 x
  • Cornopean 8’
  • Clarion 4’
  • I+II,
  • I+II sub, sup,
  • Tremolo

II. Manuál (Redőnymű)

  • Gedackt 16’
  • Praestant 8’
  • Gamba 8’
  • Vox Coelestis 8’
  • Flute harm. 8’
  • Principal 4’
  • Flute oktaviante 4’
  • Nasat 2 2/3’
  • Piccolo 2’
  • Terz 1 3/5’
  • Mixtura 4 x 2/3’
  • Fagott 16’
  • Oboe 8’
  • Klarinet 8’

Pedál (Pedálmű)

  • Subbass 16’
  • Violonbass 16’
  • Quintbass 10 2/3’
  • Octavbass 8’
  • Bourdon 8’
  • Octav 4’
  • Locatio 4x
  • Bombard 16’
  • Trombita 8’
  • Clarion 4’
  • P+I
  • P+II
  • P+II sup
A megújult játszóasztal
Oboa sípok
Regiszterhúzó mágnesek beépítése
Készül a mobil játszóasztal
Újonnan beépített hangmágnesek