Hirdetések

2025. MÁJUS 18.

  • A nyolcszáz éves jubileumi évben EMLÉK-GYŰJTÉST hirdetünk. Várjuk azokat a személyes, a felsővárosi templom-plébánia életével kapcsolatos emlékeket (fénykép, emléktárgy, újságcikk stb…), amelyek a hívek otthonaiban fellelhetők és azokat egy kiállításra szívesen kölcsönadnák. A gyűjtés május 30-ig tart. Jelentkezni Levente atyánál lehet.
  • December 8-án útnak indítottuk a Szent Miklós püspökről készült ZARÁNDOK IKONT. Egy éven át bejárja plébániánk családjainak, híveinek otthonait és ezzel a jubileumi évben egy szép lelki hálót szövünk. Kérjük, hogy előre iratkozzunk fel a sekrestyében és az irodában található táblázatba.
  • Megalakult a plébániai KARITÁSZ CSOPORT. A Karitász önkéntesei kéthetente fogadóórát is tartanak a plébánián, ahol szintén lehet jelezni, ha valakinek szüksége van valamilyen segítségre. (Pl. nehéz anyagi vagy egészségi helyzet.) A következő fogadóóra május 26-án, hétfőn 16:30-tól lesz.
  • A 11-15 éves hittanosok számára ELUTAZÓS TÁBORT szervezünk szintén június 23 – 27 között Domaszék-Zöldfásra, ahol táboros játékok, strand és kirándulás, éjszakai vetélkedő és csoportfoglalkozások várják a jelentkezőket. Jelentkezni a regisztráció kitöltésével és a részvételi díj befizetésével lehetséges. Részletek a honlapon és a Facebook oldalunkon. Maximum 30 főt tudunk fogadni.
  • Plébániai KÖZÖSSÉGI ÉS CSALÁDI NAPOT tartunk május 31-én, szombaton délután a kolostor hátsó udvarán. A program többek között: római fényképes beszámoló, kicsiknek kézműves, nagyoknak élő csocsó és szabadtéri játékok, szabaduló szoba és délután 4 órától egy tányér bográcsos vár mindenkit. Részvételi díj egy főnek 1 000 Ft, amennyiben négyen együtt jelentkeznek úgy összesen 3 000 Ft.  Jelentkezni lehet online a plébánia Facebook oldalán található linken, vagy személyesen a sekrestyében és az irodában.
  • Május 24-én, szombaton az ÓFÖLDEÁKI ERŐDTEMPLOM búcsúját tartják, amelynek szentmiséje 11 órakor kezdődik. A Mária Keresztények Segítsége ünnepi szentmisét Dr. Kiss-Rigó László püspök úr mutatja be. Mindenkit szeretettel várnak.
  • Május 29-én, csütörtökön este fél nyolctól face2Face imaestet tartunk a kolostor belső kertjében. A szabadtéri szentségimádásra mindenkit szeretettel várunk.
  • Minden este 17,40-kor imádkozzuk a MÁJUSI LITÁNIÁT.
  • Az „IGENT MONDOK” női online lelkigyakorlaton részt vevők számára két imacsoport szerveződik, az egyik kedd délelőtt fél kilenctől, a másik csütörtöki napokon fél hattól plébániánkon. Keddi napokon a kisgyermekes anyukákat várjuk gyermekükkel együtt, csütörtökön a dolgozó anyukákat hívjuk beszélgetésre, imádságra. Nem szükséges előzetes jelentkezés, bővebb információért Kiss-Kovács Renátát kereshetik a 06 20 41 52 166-os telefonon.
  • Május 25-én, vasárnap a 10 órai szentmisében lesz templomunkban  az ELSŐÁLDOZÁS. Erre az ünnepi szentmisére szeretettel várunk mindenkit.
  • Június 9-én, pünkösd hétfőn este hét órakor Kuzma Levente orgonaművész ad hangversenyt templomunkban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk.