Beszámolók

2017. április 29-én rengeteg programmal és jó hangulattal várta az érdeklődőket az idén 250 éves Plébániánk valamint az 519. Bálint Sándor Cserkészcsapat.

A rendezvény elsődleges célja egy olyan nagyszabású közösségi esemény megteremtése volt, mely évről évre képes lesz megszólítani Felsőváros és környékének lakóit. Teret és lehetőséget kívántunk biztosítani a kötetlen közösségi élményekre.

Programjainkra mind a fiatalabbakat, mind az idősebbeket invitáltuk. Délelőtt 10 órától voltak sorversenyek, cserkészjátékok, öko-foglalkozások az Erdőmentőkkel, aszfaltrajzverseny, kézműves foglalkozások, focibajnokság, fafaragás, bőrözés, orgona bemutató.

Főzőversenyre és pogácsa-versenyre is lehetett jelentkezni, melyek győzteseit díjaztuk.

17 órától tábortűz, 18 órától szentmise, 19 órától borkóstoló vette kezdetét. A borkóstoló sikerén felbuzdulva, tervezzük annak rendszeressé tételét.